A lelki elhízás biztos jelei:) 1. Öltözködés, vásárlás

A "lelki elhízás"  nem szakszó, ne keresd a definícióját. Nem találtam jobbat a "kövérség okozta lelki sérülések" kifejezésére
Ígértem szösszeneteket a "duci életemböl", (huuuu,de visszafogott megnevezése ez 95 kg tömény zsírnak) úgy hogy vágjunk is  bele. Igazából nem is sztorik ezek, inkább bizonyos helyzetekkel összeköthető érzések. Semmi más célom nincs velük, minthogy  mindannyian felismerjük, milyen alattomosan , de biztosan teszi tönkre az ÉN-képünket a felszedett szigetelés. Mert ugye évszaknak megfelelően becézgetjük hol úszóguminak, hol szigetelésnek:)

Az egyik ilyen terület,ami tuti dührohamot vált ki előbb utóbb minden elhízott sorstársunkból,az a ruhavásárlás, illetve  öltözködés.
Úgy érezzük, nincs mit felvenni, rosszabb esetben nem jön ránk a tavalyi ruhatárunk, tehát elengedhetetlen néhány új gönc vásárlása. Talán még kedvünk is van hozzá, ki ne szeretne új ruhában tetszelegni!
Nyakunkba vesszük tehát a várost és a boltokat. És itt kezdődik a kálvária.
Kinézünk egy csinos darabot, de a saccolt méret már a fogason olyan óriásinak néz ki, nem tudunk azonosulni vele. Tehát,keresünk  legalább egy számmal kisebbet. Megbeszéljük magunkkal, ennek jónak kell lenni! Gyorsan melléteszünk még két-három darabot, belelkesedünk, tetszenek, már látjuk magunkat benne. Irány a probafülke! A vetkőzésnél már gondok vannak. Nem tudom hogy válogatják a próbafülkék tükreit, de egytől egyig torzít mind, meghozzá kövérít. Meg ugye mióta terebélyesedünk, ritkán szembesülünk ilyen közelről önként saját magunkkal.  De még reménykedünk. Elkezdjük a próbálgatást. Az első kiválasztott nadrág mar a combunknál elakad, esélytelen. Áááá, rossz a szabása,ennél a márkánál tuti másképpen méreteznek. Félrerakjuk! Nem a mi hibánk. A második kísérlet egy fokkal jobb,feljön ugyan,de a zipzár V alakban marad, a farmer erősen strech jelleget ölt. Veszünk egy nagy levegőt, behúzzuk a hasunkat, összeerőltetjük a zipzárt.  Hogy fölötte kicsit kitüremkedik a nem odavaló? Arravaló a felső, amit kiválasztottunk. Felvesszük, ráhúzzuk a nadrágra. És eljött a teljes kétségbeesés pillanata. Nem erre a látványra számítottunk. Semmi nem áll jól rajtunk, nincs ruha, amit ránk szabtak, kövér disznók vagyunk,meg sem érdemeljük, hogy vegyünk magunknak valamit.

Ezt még eljátsszuk néhányszor, majd megadjuk magunkat. Szégyenlősen kivesszük az XXL méretet, és hazasomfordálunk vele. Már nem élmény a vásárlás, és végül már nem keresünk csinos ruhát. Csak ami takar. Minél többet. Abban bízunk, ha eltakarjuk,talán nincs is ott.

Ha  volt hasonló élményed, szívesen elolvassuk.
Ha pedig ismered az érzést, üdvözlünk a klubban:)
De lesz ez még másképp  is!

Holnap az "imádott fotózás" lesz a téma:) Várlak vissza!