A lelki elhízás biztos jelei:) 2. Jaaaj, engem ne fotózzz már!

Lehet, hogy ez csak engem zavart? Nem bírtam, ha fényképeztek, videóztak. Valahogy az nagyon kegyetlen szembesítése a sorsnak. A tükröt letakarod, vagy meg sem veszed, de mikor a fotódat az orrod elé nyomják...háát nem is tudom. Az olyan "ne menekülj, itt a valóság" típusú kínzás. De aki mutatja, vagy küldi  e-mailen ( ez a jobbik eset), nagy szeretettel teszi, neki nem tűnik föl semmi.Örül a közös megörökített pillanatnak, és rólunk is ezt feltételezi. Egyébként is ő már hozzánk szokott, hiszen lát minket állandóan telibe:) tetőtől, talpig, olyannak amilyenek vagyunk. Neki nincs különbség a valóság és a kép között. Nem érti, hogy mit hüledezünk. Fogalma sincs róla, hogy mi még minimum 10 kilóval ezelőtti képet őrzünk magunkról, magunkban.

Ha mégis elkerülhetetlenné válik a pillanat, amikor bele kell mosolyognunk a kamerába, kínosan ügyelünk néhány részletre.
Álló családi fotónál úgy helyezkedünk, hogy a párunk mellett takarásban maradjunk. Legalább félig.
Igyekszünk pár másodpercig a hasunkat valamennyire behúzni,hátha javít valamicskét. Állunkat emeljük, nehogy a toka nagyon hangsúlyosra sikerüljön.
Ülve-még rosszabb. Gyűrödik a kis puding a hasunkon. Nem elég,hogy ott van, még meg is örökítik.
Még szerencse, hogy mindig van a közelben egy kis gyerek,akit gyorsan ölbe lehet kapni, egy újság, amit lehet látványosan jól szétnyitva olvasni, csakis a fotozás kedvéért.

A videot pedig hagy ne ragozzam.ott már végképp nincs esély.Totális lelepleződés. Egy mozgás minden pillanatát nehéz ugyanis javítgatni.
Nem marad tehát más megoldás, mint lehetőség szerint kerülni  a fotomodell státuszt. Pedig ennek is megvan a hátránya, most már tudom, öreg hiba volt így viselkednem. Most ugyanis kellenek a dagi-fotók, és alig találok néhányat. Egy fotósorozatot készülök összerakni magamról ( ez már a biztos jele a gyógyulásnak:)) "Elfogyásom története" címmel, hát bajban vagyok. Pedig most már de büszkén mutogatnám. Így meg hogy bizonyítsam  be, hogy honnan kezdtem? Még jó,hogy félúton észbe kaptam:)

Ne félj, most már kattog a fényképező ezerrel. Pedig még van némi javítanivaló.
Ezt tanácsolom Neked is! Örökítsd meg magad bátran.Minden oldalról,minden szögből. Annál nagyobb lesz majd az öröm, meglátod!


Neked is van olyan fényképed, amit gondosan eldugtál, kivettél az albumból, netán széttéptél?
Mától becsüld őket, mert szükséged lesz rájuk!:)