Duci mami gyermeke...

Gondolkodtál  már  rajta, vajon mit gondolnak a gyerekeid a  túlsúlyodról?
Most kifejezetten azokhoz  szólok, akik anyukák, gyerekekkel, kisebbekkel vagy nagyobbakkal. Imádjuk őket és ők is minket.Soha nem vetik a szemünkre,hogy hogy nézünk ki. Ezerszer halljuk tőlük, hogy :
- Anya ,én is nagyon szeretlek!
 Biztos vagyok benne,hogy így is érzik, de valahol titkon ők is vágynak egy csinos anyukára.
Már a multkoriban ajánlott  film is elgondolkodtatott ezen a témán
(" Túlméretes Szöszi" ha nem sikerült még eddig megnézned, ajánlom, szakits rá egy kis szabadidőt.)

De teljesen más, amikor Téged személyesen érint meg egy ilyen helyzet. A lányod, aki  mindig, minden helyzetben biztatott  és dícsért, egyszer csak kiböki a valódit. Nem sértőn,sőőőt!  Elismerően!
Mert most jött e la pillanat, hogy meg merte tenni. Most, amikor  a nehezén túl vagy,és lassan de biztosan haladsz a "csúcsforma" felé.
Hogy pontosan értsd, miről gagyogok itt  össze-vissza, elmesélem a szitut.

Jeles alkalom, illetve alkalmak közelednek a család életében ezen a nyáron, ahol  anyukának, azaz nekem, illik elegánsan megjelenni. Gondoltam, dobok egy új arculatot, ha már így belejöttem:) Ruhavásárlás mellett döntöttem. Jelzem, évek óta nem nagyon szakadtam el a nadrágos megoldásoktól, de most gondoltam, beújítok.  Nekiestünk az internetnek, és kiválasztottunk a gyermekemmel néhány darabot, amiről reméltük, hogy passzol a stílusa. A ruhavásárlás körüli gondolataimat és aggályaimat már ismered. Bevallom, most is némi fenntartással bontottam ki a csomagot,hogy kezdetét vegye a divatbemutató.

Négy ruha, négy mély lelegzetvétel.
Az első nem volt az igazi. Fogalmazzunk úgy, hogy kicsit nagyanyósan éreztem magam benne. Elég gyorsan megszabadultam tőle. A megkönnyebbülés még váratott magára.

A második darab nagy volt:) Ettől már picit jobb kedvem lett,  főleg, hogy a ruha maga egész kellemesnek tűnt, csak kérem igen bőőőőőnek bizonyult!  Ez is egyféle katarzis:)

A harmadiknál elszabadult a pokol! Az előzőhöz képest egy számmal kisebb méret, tökéletesen illet rám, és mintegy varázsütésre átalakította az egész megjelenésemet. Mini jellege fiatalos külsőt kölcsönzött, karcsúsított formája tovább javított az egyébként is javuló formákon. A lányom szája majd körbeszaladt a boldogságtól:
-Milyen régen vágyom rá anya, hogy így jelenj meg velem valahol!

Ebben az egy  mondatban felszínre köszönt jó néhány év visszafogott aggodalma. Vajon milyen gondolatok keringtek eddig a fejében, amit kíméletből megtartott magának?

Mi anyák akárhogy igyekszünk az önmegvalósítás útját járni, legnagyobb elismerés számunkra mégiscsak a gyerekeink  szjából  hangzik el. Nem adnánk semmiért!

Ne mondj le róla Te sem!  Meglátod, a fellegekben érzed majd magad!:)
Hát még a gyermeked.....el fog durranni a büszkeségtől!
Megfosztanád  tőle?

A mozgás és én? Mint Makó Jeruzsálemtől!!!!

Így mondják ugye,mikor valakitől egy adott dolog fényévnyire van? Nos ha Te  így vagy a mozgással, akkor ideje ezt adolgot rendbe rakni.


Vajon miért nem szereted? Lehet, hogy csak a megszaporodott kilóid teszik nehézzé? Akkor nem csodálkozom, mert ugye ezeket cipelni valóban nem nagy élmény. Hiába mondják Neked, hogy csak hozzá kell fogni, menni fog az, minden egyes perc emlékeztet a nehézségekre,utálod, hogy a tervezett  kocogás ötödik percében  fújtatsz, és vörös fejjel, lüktető tüdővel térsz vissza a kísérletről.
Ha fitness terembe merészkedsz, előbb  utóbb összehasonlítod magad a kigyúrt csinibabákkal, még tovább  frusztrál. Így nem marad más, mint az " én megpróbáltam, de nem megy" csatakiáltással bevégezni a projectet.
Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan kerülhet ki az ember a huszonkettes csapdájából: nem szeretek mozgni, mert kövér vagyok, nem tudok lefogyni, mert meg sem mozdulok.


Nos, ha ebben a cipőben jársz,néhány apró ötlet talán közelebb vihet a megoldáshoz.
Mivel a komolyabb túlsúly bizonyos veszélyeket is rejt magában sportolás közben - komoly terhelés az ízületekre, keringésre- ezért érdemes szakemberhez fordulni ebben a témában, aki segíthet optimális megoldást találni. Ha Te mégis önállósítod magad, íme néhány hasznos tipp a számodra:


Alapszabály: igyekezz minden alkalmat megragadni arra, hogy mozgásban, lendületben legyél:), kerüld az ülve, kényelmesen végzendő munkákat!


GYALOGOLJ MINÉL TÖBBET!


- Ha csak teheted, gyalog menj a munkahelyedre,de ha a reggeli rohanás ezt nem teszi lehetővé,    
  legalább sétálj haza. Az utolsó 2 km-t mindenképpen:) Ez kényelmesen is kb. fél  óra, ennyi kell!


- Menj a gyerek elé az iskolába, persze csak akkor, ha az aprónép korában ez nem ciki:)
   Egy közös séta hazafelé csodákat tud tenni testben és lélekben mindkettőtök számára.


- Vidd le Te a szemetet, akkor is ha esetleg ez a gyerek feladata,  cseréljetek, adj neki  helyette egy   
  "kényelmesebb kötelességet"!


- Ne ugrasd a férjed, ha fel kell hozni a pincéből valamit,menj le Te, és persze fel is:) Lehetőleg gyalog a   
   lépcsőn.


- Ha több emeletes házban laksz,kezdj el lépcsőzni. Menj fel a lakásodba gyalog. Szépen fokozatosan  
  szoktasd magad hozzá! Először csak egy emelet, majd kettő, majd tizenkettő:) El fogsz durranni a   
  büszkeségtől, ahogy érzed, hogy egyre többet bírsz!


- Ha kicsi babád van, amíg alszik a babakocsiban, sétálj vele temposan mondjuk egy másfélórát, 
  kellemesen fogod magad utána érezni.


- Ha van egy félóra szabdidőd,ne  a heverőre dobd magad punnyadni,inkább menj ki a kertbe vagy a 
  ház köré,pösztömölj egy kicsit:), vagy ha lakásban laksz,  próbálj kicsit nyújtózkodni,átmozgatni az 
  izületeidet, el sem tudod képzelni, milyen jótékony  hatása lesz.


Mindehhez semmire nincs szükséged. Csak egy kis szemléletváltásra! Csak úgy magadban,legbelül. Harsány bejelentések és reklám nélkül.
A napokban megosztok itt veled egy  rövidke videot, milyen "nyújtózkodásra"  is gondoltam.


Várlak vissza!


Folyt köv.:)

A 92 éves dédi engem is megihletett!

                                               


Ma reggel bukkantam erre a vidóra, és elállt a szavam. Én is arra készülök, hogy hosszú és egészséges életét éljek, de amit itt láttam, minden várakozást felülmúlt.
92 éves mami ropja a táncot, és nem is akárhogyan!

Szóval kedves TE! Ne mond,hogy nem megy, ne nyugodj bele, hogy már egy "lassúzástól" is szuszogsz.
Mert egy friss zsemle soha nem jelenthet akkora élményt, mint egy végigtáncolt éjszaka! Főleg ha stimmel még a táncpartner is:)

Nem tudok többet hozzáfűzni, ezt látni kell!
Elállt a szavam, pedig az nálam ritka eset!:)

http://www.youtube.com/watch?v=7UXhxZDm3Xg&feature=player_embedded


Ne fukarkodj a megjegyzéssel, kÍvancsi vagyok, belőled mit váltott ki!

Legyen szép napod!

Amikor a sport nem ér egy irgalmatlan kiáltást sem!

Ha  le  akarsz  fogyni, muszáj  sportolnod!

Valószínű, nem én  vagyok az  első,  akitől  ezt a kijelentést  hallod. Ha  azok  közé  tartozol, akiknek  ez  nem jelent  gondot,  sőt  örülnek neki,  szerencsés  vagy.

De  mi  van  akkor,  ha  ennek  pontosan  az  ellenkezőjét  képviseled. Nem  azért  mert lusta  vagy,  csak  egyszerűen  más  értékes  dologra  szánod  a  saját szabad  idődet. Lehet,  hogy  művész  beállítottságú  vagy,  vagy  éppen  az  olvasás  kapcsol  ki  és  nyugtat meg, de  az  is  lehet,  hogy  festegetni  szeretsz.  Nehéz  ezek  közben  gimnasztikázni,  valljuk  be. J      

El  tudom képzelni,  mit  éreznél, ha  az  orrod   elé  tennék  egy  3  hónapos edzéstervet kivitelezhetetlennek  látszó  feladatokkal. Gyanítom, a  kezdeti lelkesedés  hamar  elillanna.

                                      

Akkor  ez  a  fejezet  kihagyható? Nem  KELL  gyötörni  magam,  és szenvedtetni  a  testemet?

Nem  lennék  személyi  edző,  ha  erre  biztatnálak.  Hiszen, gondolj  bele:

-         az  énekesnek  edzenie  kell a  hangját,különben „elmúlik”

-         a színésznek  az  emlékezetét,  hogy  meg tudja  tanulni a szerepeket

-         a  zongoristának  az  ujjait,  hogy  mindannyiunk  örömére  zenélhessen…

Nincs  ez  másképpen a  testünkkel  sem. Jaaa,  hogy  nem  vagy  sportoló? Nem  is  kell azzá  válnod.  Egyetlen  apró indok  van  csupán, ami  mégis  elgondolkodtató:   tested állapota nagyban  befolyásolja  ( hogy  ilyen  visszafogottan  fogalmazzak),  hogy  meddig  tudod  100 %-osan  élvezni  a  kedvenc  tevékenységeidet.

Most  már  végképp  nem értesz  semmit, ugye?

Pedig  egyszerű,  mint  a  pofon. Csak  abban  az esetben  tudod  hosszútávon  az  életed  részévé  tenni  a  mozgást, ha  a saját magad  számára  megfelelő  mozgási  formákkal  kezded.  Különben az egész nem  ér  egy  irgalmatlan kiáltást  sem! J  Sőőőt!  Többet  árt,  mint  használ!

Itt  a  blogban  igyekszem  Neked  olyan  szempontokat  feltárni,  ami  segít  a  döntésben,  mihez  is  kezdj  az  örök  társsal,  a  saját  testeddel!

Várlak  vissza!!!

Túlméretes Szöszi! -

Ma  egy  filmet szeretnék nektek ajánlani,ami szintén a mi "lelkünkkel"  foglalkozik.
Ha  filmvászonra került a téma,sejtitek, hogy hányan küzdünk a problémával?! Az elhízás "hódít",mi pedig szenvedünk:(  Szenvedtünk:)

Ebben a bejátszásban csak ízelítőt  kapsz,ha van időd és kedved,nézd meg a teljes a filmet.Akár interneten is hozzáférhető.
Álljon itt egy 10 perces összeállítás

http://www.youtube.com/watch?v=s8guFvV7-3Q

Köszönöm  Richynek, aki összevágta  nekünk ezeket a jelenteket!
Good  job!:)

A fogyókúrázó lelki gyötrelmei! Ki mit nevez szerencsének:)

6. nap - újabb részlet a naplóból

Ma  levágattam a  hajam. Egész  rövidre, 2-3  centisre.  Általában  jól áll, de  ma  valahogy  olyan  sápadt  vagyok,  az  orrom  piros  és  dagadt  a  sok  törléstől  (kimaradt,  de  enyhén meghűltem az  utóbbi  napokban ),  az  arcom túlságosan  is  kerek.

Szerintem  inkább az  időzítéssel van a baj,mintsem  az  újdonsült   frizurával.  Valahogy  nem illenek össze  a  részletek. Nem maradt más, mint  a  fiatalos,  rövidre  nyírt  hajamhoz hozzáigazítani  testem többi részét is. Mondjuk  44-es  méretről  40-re.  Tisztában  vagyok  vele, hogy  ez az  ugrásszerű  változás  még  nem a  jövő héten  lesz,  de  mikoooor?

Nem bírom kivárni!

Azt  mondják, optimális  esetben  annyi  idő alatt  megy  le, mint  fel.

Úristen!  Ebben  az  esetben  50  éves  leszek,  mire  sikerül.

Alig  múltam  30 ,  mikor  is  kezdtem  elszakadni  attól  a  64-os  álom  súlycsoporttól, amit  a  szülések  után  még évekig  képviseltem. Persze  ezt  is  szorgalmas  munkával  alakítottam  így,  de  sikerült,  és  boldog  voltam  vele.

Addig  sosem volt súlyproblémám,  sőt  18  éves koromig  mindenki hízlalt  volna.  Mára  már  megy  ez  segítség  nélkül is. Egyetlen  szerencsém van, pontosabban  kettő,  két szerencsém  van.

Az  egyik, hogy  a  sport  mindig is  része  volt  az  életemnek, ma is  az. E nélkül  úgy  saccolom,  már javában  túl lennék  az  egy  mázsás  „álomhatáron”.  A rendszeres  mozgás  segítségével  tudtam megőrizni  az  alakomat. Igen,  jól látod, az  alakomról beszélek. Ez  ugyanis  a  másik  „szerencsém”.  Sikerült  testem minden  pontjára  ugyanolyan  mennyiségű zsírt  halmoznom.  Tehát  az  arányok  maradtak,  enyhén  kibővített  formában.  Erre  mondják  ,  hogy  szerencse. Én  speciel, annyira  nem örülök  neki:)




Folyt. köv.

A fogyókúrázó lelki gyötrelmei! Egy hullámvasút kutyafüle ehhez képest!

Az egyik alkalommal, mikor éppen egy újabb harcot indítottam saját magam és a testtömegem ellen, úgy döntöttem, papírra vetem a történéseket! Jelenetek és érzések ezek a hétköznapokból. Testi-lelki hullámvasút, amit szerintem te is ismersz! Csak ezért merem Veled megosztani, mert tudom, egy cipőben járunk. 

A blog jobb oldalán a "Napló" link alatt olvashatod ezeket az írásokat.

A  sokkoló  felimerés

Ez  nem  igaz!  Már  megint  85  kg-ot mutat  a mérleg.  65  helyett. Hogy  tud  ez  ilyen  gyorsan  megtörténni?  Két  hete  még  alig  voltam  több,  mint  80.  Na  jó,  82.  Miért  is  gondoltam,  hogy  ez  majd  jobb lesz?  Lehet  a  kacsazsíros kenyér  nem  használ?  Vagy  a  csoki  teszi  ezt  velem?  Nem mehet  így  tovább! Csinálnom  kell  valamit.  Úristen!  Augusztusban  nyaralás a  tengerparton! Vajon  addig  még  tudok  valamit  alakítani?

De  a  nyár  visszavonhatatlanul közeledik.  Ujjatlan  póló,  rövid  nadrág.  Ilyen sonkákkal? Vagy takargatom  majd  megint  és  izzadok  folyamatosan azon  aggodva, hogy  mennyire  lehet rémísztő a testszagom?

Nem, azt már  nem!  Majd  most  megmutatom.  Vége  a  zsilipfürdő  állapotnak.  Így  nevezem  magam közöttJ, mikor  odáig  jutok,  hogy  a  fürdőkádban  vagy  előttem  van  víz, vagy  mögöttem.  Tetemes  méreteim  ugyanis  megakadályozzák  a víz  átfolyását. Hogy  ez megtörténhessen,  hol a jobb, hol a  bal tomporomon  emelek  egy  kicsikét,   csak amennyire  a  víznek szüksége  van. Hál’  istennek, lapos kis  résen is  utat talál magának.  Majd mikor  elegendő  és  kiegyenlített  vizszintet  tudok  magam  körül, na  akkor jön a  relaxálás.  Ami  persze  szörnyűlködésbe  csap át.  Ilyen testtel relaxálni. Hiszen  mindent  tisztán látok!  Kiterjedt  zsírraktárak  védik  testem egész  felületét  a kihűléstől. Igen, minden jó  valamire.

De  nekem  ez nem  kell! Nem  akarok  pánikszerűen  átmenni  az  utca  másik  oldalára,  ha rég  nem  látott  ismerőst  latok  feltűnni.

Elkezdem a  fogyókúrát  még  ma!  Ebben a  pillanatban!

Folyt köv.!

Ha kifogyod:)...megtartod vagy kidobod?

Ha már ruha és öltözködés volt a téma, folytassuk innen.
Nem tudom,hogy Te mennyire vagy " gyűjtögetős típus",ami a régi holmikat, ruhákat, kacatokat illeti. Tudom, hogy sok embernek kifejezetten nehezére esik megválni egy-egy kedvesebb darabtól, régi tárgytól. Most mégis arra biztatlak, hogy tegyél  kivételt,és hagyj fel ezen szokásoddal.
Legalábbis ami a "kinőtt" ruháidat illeti:)  Értem ezalatt, hogy abban a szúrásban,hogy lóg rajtad a nadrág, vagy leesik a szoknya, ne tétovázz,keress neki új otthont! Nemes egyszerűséggel dobd ki! Ha esetleg egy jobb darabról van szó,amit sajnálsz a kukába küldeni, ajándékozd oda valakinek, vidd el a Vörös Kereszthez, add el a Vaterán, de ne tartogasd!
Hogy miért?

Két nyomós okod biztosan van rá!

1. Valószínű, ezek a ruhaméretek  nem a legszebb napjaidra emlékeztetnek:)
    Ha ránézel, felsejlenek benned az egykori vonalaid, az azzal járó érzések, amire már nincs szükséged!

2. Ne hagyj magadnak lehetőséget sem a "visszaesésre". Tudod, az elhízás és ahhoz vezető életmód már-már olyan , mint egy szenvedélybetegség. Képtelenek vagyunk lemondani kajákról, nem tudunk a szokásainkon változtatni. Ha egyszer  mégis sikerül, támogassuk ezt a folyamatot, és vágjunk el minden visszavezető utat! Ha szépen, gondosan kimossuk, és elrakjuk egy dobozba őket,( mármint a kibővült ruhatárat), azt azért tesszük, mert ott motoszkál a fejünkben, hátha szükségünk lesz rá még egyszer!

Ha pedig ezen gondolkodunk,akkor  ez így is lesz! Láttál már Te is biztosan olyan  hölgyet vagy urat, aki gyönyörűen végigcsinál egy - akár több hónapos- kúrát,majd mindig visszatér az eredeti felálláshoz, Visszaszerzi az elvesztett kilóit. Biztos lehetsz benne, neki bevetésre készen állnak a legnagyobb méretű ruhái. Te ne kövesd el ezt a hibát!

Egyetlen kivétel azért van! Ami erősíti a szabályt!

Van egy nagyon utált farmerom, amit csak azért vettem meg már akkor is, mert ez volt jó rám. De egyetlen percig nem éreztem benne jól magam.  Ennek a dereka most 16-18 cm-rel bővebb, mint az enyém! 

Időnként magamra húzom bizonyosságképp! Soha többé nem kell felvennem! Olyan elégtételt érzek a nadrággal szemben, mintha csak ő tehetne az én kálváriámról. Lassan beszélek is hozzá:na látod hogy jártál?  De jóóól esik!  Ezt a gatyót megtartottam,kizárólag ilyen célból. Egyébként a napokban 2 zsák ruhát vittem el Vörös kereszt ruharaktárába.

Te mit csinálsz a ruháiddal, amiből kifogytál?

Várom az ötleteket!

Végre lecserélték a próbafülkében a tükröt!

                      Yeees!!!           
 Megtörtént!  Végre! Nagy volt  a felpróbált ruha a   boltban! Húsz-szor fordultam meg a tükör előtt, hogy jól látok-e?                           


 A múltkor a ruhavásárlás viszontagságairól írtam. Feltételezem,hogy nagyon sokan felismertétek a saját sztoritokat  a bejegyzésben, mert a legolvasottabb írások közé tartozik, itt a blogban.
Jelentem, ez az elkeserítő helyzet meg tud változni. Egy ruhát nem csak ki lehet hízni, hanem ki is lehet fogyni belőle:)!!!! Hurrrrá! Megvalósult a lehetetlen!:)

Történt ugyanis, hogy a lányom elcsábított vásárolgatni, szeretett volna egy farmert venni magának. Bár ez nekem nem az erősségem, pontosabban nem a kedvenc elfoglaltságom,beadtam a derekam.
Ennek legfőbb oka, hogy ezek a közös vásárlások mindig fergeteges jókedvben telnek,megesik, hogy üres kézzel térünk haza, de minden egyes alkalommal halálra nevetjük magunkat, és igen jól szórakozunk.
De ami most történt, minden várakozást felülmúlt.

Ha már ott voltam, azért jár nekem is a szemem, vajon magamnak találok-e valami csini veddfelkét:)
Ki is kaptam egy ígéretes darabot, kikerestem a méretemet, és gyorsan magamra húztam!
És eljött a kánaán!!!! Nagy volt rám a ruha!!!!!
Lógott rajtam, ahol feszülni kellett volna, bő volt, ahol szűk kellet volna hogy legyen. Ezt az élményt! Leírhatatlan érzés kerített hatalmába! Legszívesebben szétkiabáltam volna a boltban, hogy mindenki értesüljön róla: emberek lejjebb költöztem egy konfekció mérettel. Nem sunnyogtam ám vissza gyorsan a próbafülkébe, inkább körbementem , és még másik három tükörben is megnéztem magam! Közben pedig fülig ért a szám! Az első alkalom,hogy nem takarni, hanem mutatni akartam a ruhapróba eredményét!

Lehet eddig sem a vásárlást utáltam, hanem a kimenetelét? Erős a gyanúm:)

Egy biztos! A következő méretig meg sem állok! Jöhet itt strandszezon, majd síszezon, állok elébe!!!

Hogyan tudod az első percben halálra ítélni az újabb fogyókúra kísérleted!

A legtöbben ott rontjuk el, hogy eleve olyan módszert választunk a vágyott formánk eléréséhez,  ami már az elején gyanús. Már első ránézésre tudjuk, hogy nem nekünk való,mégis belevágunk.
Soha nem felejtem el, mikor egy olyan fogyókúrát kaptam az egyik barátnőmtől, ami tele volt marhahússal, hallal és olyan kajákkal,amiket nem csakhogy nem szerettem, hanem kifejezetten nehezemre esett megenni . Gondolhatod, mi lett ennek a vége? Néhány napos, a szó szoros értelmében vett szenvedés után, abbahagytam. Ez alatt a néhány nap alatt megéltem mindent: éhség, rosszullét,hányinger, depresszió.
De probáltam a szétválasztó diétát is, amikor is én mindig már a másnapra vártam, amikor ehetek majd valami mást is.
Te ismered magad a legjobban, alakítsd ki a saját verziódat! Gondold végig, hogy élsz, milyen ritmusa van a családi életeteknek, milyen feladataidnak kell megfelelned, igazítsd ehhez az életmódodat!

Gondold végig először is, hogy mi okozhatta az elhízásodat, mikor sikerült összeszedni a cuccost, és az minek lehetett a következménye. Ha ezt megfejted,máris előrébb vagy. Talán segítségedre lehet,ha elmesélem, ez nálam hogyan történt.

Mindkét szülés után sikerült visszaevickélnem egy normális, számomra teljesen megfelelő emberi formához. Ezt a minden napos mozgással, és visszafogott vacsorával még simán el tudtam érni. Majd ahogy telt az idő, azon kaptam magam,hogy a lassan de halál biztosan, évről évre pár kilóval több vagyok. Mikor ez a plusz már több, mint 10 kilónál járt, elgondolkodtam a dolgon. Persze megtaláltam a számomra legkényelmesebb magyarázatot: 30-on felül a nőknél ez természetes. Persze anyukám 100 %-san megerősített. Igen, ez nála is így volt, tehát nincs ezen mit csodaálkozni.
A valóság pedig tudod hogy nézett ki?

Nagyon sokat dolgoztunk, építettük a saját vállalkozásunkat. Rengeteg feladat minden napra. Idő hiányában leszoktam a gyaloglásról, mindenhová kocsival jártunk. A napi sportolás elmaradt, csak  hébe hóba sikerült valami kis mozgást beütemezni. Bejött a képbe helyette a kiadós vacsora, hiszen akkor volt együtt a család, jól ki is használtuk az alkalmat,és még meg is dícsértük magunkat: egész nap dolgoztunk, ennyi jár:) Sajnos járt vele a következménye is: az örökös küzdelem a kilók ellen.

Ha ezt időben felismerem, pontosabban beismerem, akkor egy nagyon egyszerű képlettel-a mozgás visszaállítása, és a vacsora redukálása- elejét vehettem volna a további gyarapodásnak.
De én is a számomra kényelmesebb  megoldást választottam. Jól esett hárítani. Pedig  a  semmitől még senki nem hízott meg! Légy magaddal őszinte, és fejtsd meg az okokat!

Nem vagyunk mi genetikailag a pizzára kódolva:)

Jöjjön tehát az étkezés. Szándékosan nem a diéta kifejezést  használom, mert már a szó magában hordozza a jelentést: szokásostól eltérő, átmeneti jellegű. Mert senki nem szeretne egész életében  diétázni,ugye?
De hát akkor mire is való? Gondolkodjunk együtt logikusan.

Élsz egy életformát, táplálkozol valahogy, mozogsz vagy nem mozogsz, de ezeket általában nagyjából ugyanúgy csinálod mindig. Ezt szoktad meg, vagy így alakult ki az életed során. Ennek az életmódnak az eredményeképpen most több-kevesebb felesleges kilót cipelsz, ami persze nem tetszik, sőt, kifejezetten utálod! Meg kell tőle szabadulni! Végigküzdesz egy diétát, mondjuk 90 napig. Le is adsz jó néhány kilót, és boldog vagy, de alig várod, hogy visszatérhess az eredeti,általad megszokott normákhoz. Azokhoz, amik a túlsúlyodat okozták. Szerinted ez most másképp lesz?  Törvényszerű, hogy  a régi életforma visszavarázsolja a régi zsírpárnákat,  és a természet még jól ki is babrál veled,mert tested felkészül a következő támadásra, azaz raktároz bőven. És máris ránk köszöntött az imádott jo-jo effektus.

Vagy Te is azt gondolod, hogy csak egyszer fogyjak le valahogy, majd akkor már vigyázok. Sajnos ki kell ábrándítsalak. Kevés embernél működik ez a felállás. Jobb, ha nem áltatod  magad! Persze 3-4 kilónál jól jöhet  egy gyors segítség, de ha már jelentősebb tömeget cipelsz, érdemes ezt alaposan átgondolni.
Vagyis: keress olyan megoldást, amit egy életen keresztül tartani tudsz! Ijesztőnek tűnik? Csak első hallásra. Hogy Te nem tudsz, vagy nem is akarsz lemondani a pizzáról? Ne hidd, hogy ez olyan kivitelezhetetlen. Nem vagyunk mi genetikailag a pizzára kódolva:)  Ki született közületek úgy, hogy rögtön kakaós csiga után sírdogált? Hozzászoktunk, mert ezt kaptuk.

"Szüless újjá" és alakítsd ki az új szokásaidat! De ne félj tőle! Hidd el, ezek csak szokások. Ne sirasd a régit, találj helyette újat, ami semmivel nem rosszabb vagy jobb, csak más! Egy elvitathatatlan érdeme azért lesz! Megszabadít attól,  amit ebben  a pillanatban talán mindennél jobban a pokolba kívánsz! A kövérség tényétől és a gondolatától!

Az én új szokásom, hogy nem fogyasztok gabonaféléket és cukrot. Én ezt választottam.Nem volt kedvem kalóriát számolni, mindig azt nézni,hogy ehetem, nem ehetem. Eldöntöttem, hogy ezeket nem, és slussz!:) A többit viszont szinte bármikor!
Tudod mi ebben a legjobb? Két óriási előnye van!!!
1. Lelkiismeret furdalás nélkül tudok enni!
2. A farkaséhség messze elkerül ( mivel nem eszem gyorsan felszívódó szénhidrátot, amik ezt az érzést újra és újra kiváltják!)

Hogyan tudsz Te dönteni? Mi alapján mérlegelhetsz?
Innen folytatjuk!
 

Lógj ki a sorból nyugodtan!

Gondolkodtam, hogyan tudnám a legjobban kifejezni azt a gondolatot, amit ma szeretnék átadni Neked.
Aztán, ahogy ez lenni szokott, szembejött velem egy idézet:

" Ne féljetek mások lenni, de tanuljátok meg feltűnés nélkül csinálni"       ( P. Coelho )

Tulajdonképpen itt  be is fejezethetném,hiszen ebben minden benne  van:)
/ Olvastál  már Coelho könyveket? Ajánlom nagy szeretettel! Nem árt az embernek több oldalról is megtámogatni  saját magát!/
De mire  is gondolok,mikor arra biztatlak,legyél kicsit más. Ebben az esetben, mikor azokról a fránya kilókról beszélünk, pl.arra,hogy tanuld meg feltűnés nélkül csinálni.
Én már majd 3 hete másképpen étkeztem,mikor  a családom észrevette, hogy valami nem úgy van,mint régen.

Diétáztál már nem egyszer, ugye? Valószínű rutinos róka vagy. Hogy kezdted eddig minden egyes alkalommal? Találtál valami elképesztő ajánlatot, ami gyors és biztos fogyást ígert, vagy találkoztál valakivel, aki ezt olvasta és persze azonnal  tolmácsolta neked. Belelkesedtél, bejelentetted a környezetednek és hozzáfogtál. Majd rövidesen abbahagytad,de most nem erről beszélünk:)

Magam is emlékszem megboldogult pedagógus koromból, mikor a tanáriban központi téma volt a kiskegyed újságban megjelent legújabb citromos vizes fogyókúrás ajánlat. Ettől kezdve a kávézás szertartása mellé beköltözött a citromos víz is,és elkezdődött egymás méregetése. Kiről esik már le a szoknya, vagy csúszik le az ujjáról a gyűrű. Óra előtt, óra után, ebéd közben, szinte állandó téma lett.
Vagy baráti társaságban, amikor nem kérünk a sajtos pogácsából a bor mellé, :) mert fogyókúrázunk.
Na! Erre gyorsan lecspanak ám a társaság karcsú hölgytagjai,és ellátnak jobbnál jobb tanácsokkal, vagy elmesélik,hogy nekik hogyan sikerül megőrizni bombasztikus alakjukat, megértést és biztatást színlelve. Majd jön az imádott kérdés:
És? Hány kilót fogytál már?
Mi pedig vagy kitalálunk gyorsan valamit, ami hihető, vagy pedig magyarázkodunk, hogy még csak most kezdtem,stb. De egyáltalán nem érezzük közben jól magunkat,mert már most attól félünk, hogy legközelebb is meg fogják kérdezni, és mi lesz,ha akkor sem látnak majd semmi változást, és nem tudunk sikerekről beszámolni.

Kezdd most másképp! Már tudod, mire vágysz,ugye? Látod magad előtt az újjászületett ÉN-edet. Megvan az érzés,ami hajt! Döntsd el, milyen módját választod a súlycsökkentésnek,és ne beszélj róla senkinek! A TE életed, a TE tested, a TE  vágyad! Nem tartozik senkire! Ne csámcsogjanak rajta, ne okoskodjanak! Ha  a párod észreveszi, egy könnyű laza mondattal zárd rövidre a témát:)

Ha mégis szükséged van rá,hogy beszélj róla néha valakinek, azt ne a közvetlen környezetedből válaszd! Keress  egy forumot ( ez a blog  tökéletes erre:), vagy írj naplót róla!
Kellemes izgalom fog átjárni,és nem is szolgáltatod ki magad a csípős nyelveknek! Szerintem élvezni fogod!

Legközelebb írok arról is, nekem milyen étkezési szokásokkal sikerült leadnom eddig 15 kilót..
Várlak vissza!

Akinek az álma adott erőt!

Erre a videóra tegnap bukkantam. Meg kell osztanom  veletek!
Igazolás arra,mire képes az áhított érzés és egy álom!
És igazolás még sok mindenre!

http://tv2.hu/frizbi_hajdu_peterrel/video/papp-olivernek-az-alma-adott-erot

( a videó időtartama kb. 16 perc )

Várom a véleményedet!

MIÉRT? Te miért akarsz lefogyni?

Gagyinak tűnik a kérdés, ugye? Lehet:) Pedig ha sikerre akarod vinni  a "nyárra csúcsformába lendülök" projectedet,jobb ha ezzel kezded. Kapásból van a fejedben özön válasz, úgy gondolod, ugye? Szuper!

Tegyünk akkor egy kísérletet! Kérlek, fogj egy papírt, és írd fel az első három okot,ami eszedbe jut a MIÉRT-ek közül.. Ha van több is, akkor  ne fogd vissza magad, sorold!
        ???

Miért van erre szükség? 

Gondold végig, a legegyszerűbb dolgainknak is meg van az oka. Elindultál már úgy bevásárolni, hogy nem tudtad, mit veszel, hogy miért mégy? Ha igen, akkor valószínű hosszasan kóvályogtál a  pultok között,és a végén olyan jól sikerült az akció, hogy a felét sem vetted meg annak, amire szükséged lett volna, ellenben hazavittél egy csomó vackot, amit kár volt:)

Voltál  már úgy orvosnál, hogy nem tudtad miért is mentél? Nem tudod,  hol  fáj, valami nem stimmel, a doktor úr pedig oldja meg, hogy te jobban érezd magad.

Így van ez pontosan az elhízással is. Tudnod kell, hogy  hol fáj! Ha attól szenvedsz a legjobban, hogy szégyenled magad  meztelenül  a párod előtt, akkor már most húzd ki a listádról az  " egészséges akarok maradni" sort.

Ha már most rettegsz a soron következő osztálytalálkozótól, mert félsz,hogy nem ismernek meg a többiek, mert eltakar a hájad, akkor ne azt írd, hogy "mert fittebb szeretnék  lenni", mert  nem mégy vele semmire.

Olyan dolgokat keress, amik a szívedből jönnek. Érzések után kutass! Amik felvehetik a versenyt a friss zsemle illatával, a mákos gubával  vagy a somlói galuskával.

Fogalmazd meg a vágyaidat! Amikről csak titkon szoktál álmodozni!

Olyan vágyak ezek, amelyek csak benned élnek. Nem tartoznak senkire! Csak a TIÉD  mind egytől egyig. Másnak hazudhatsz, hogy a súlyod terheli az ízületeidet, , meg vigyázni kell a vércukorszintedre. De magadnak valld be nyugodtan, hogy utálod, hogy  nyáron 5 perc után izzadságszagú vagy, és csak azért nem jársz szaunába, mert nem mersz levetkőzni.

Könnyebben boldogulsz, ha először összegyűjtöd a fájdalmaidat, már amit a nem kívánt kilóid okoztak. Majd fogalmazd meg  ezzel szemben azt az érzést, amit olyan nagyon áhítasz.

Lehet több is, de javaslom, emelj ki egyet közülük! Legyen egy numer 1! Az az érzés, ami mindig megnyugtat majd és erőt ad. Ami mellett a zsíroskenyér vagy a krémes teljesen elveszíti a jelentőségét!

Kíváncsian várjuk,hogy boldogultál!
Ha nem megy elsőre,ne csüggedj!!!Van,hogy igen mélyre kell ás-nunk  az igazi vágyainkért. Olyan régen temetjük őket, időbe telik megtalálni!
De ne nyugodj, míg nem sikerül! Imádni fogod, mikor rábukkansz!

A lelki elhízás biztos jelei:) 3. Folyamatos fogyókúrakísérletek

Mielőtt rátérünk a megoldásra, és arról kezdek írni, hogyan juthatunk el abba az állapotba,amikor végérvényesen és visszavonhatatlanul felszámoljuk ezt a helyzetet,álljon még itt egy nagyon jellemző dolog.

"Imádunk" fogyókúrázni.Legalábbis évente egyszer tuti megpróbáljuk.
Emlékszem annak idején anyukámon mindig mosolyogtunk, amikor újra és újra bejelentette,na majd most lefogy. 2  kezem nem lenne elég,hogy összeszámoljam a sikertelen kísérleteket. S ja kérem,  a történelem ismétli önmagát. Most rajtam mosolyognak  ( helyesbítek:mosolyogtak) a gyerekeim.
Most biztosan azt gondoljátok, na ugye, örökölted, az anyukád is ilyen volt. Ki kell ábrándítsalak. Nem a kilókat örököltem.Hanem tudod,mit? Hogy a dinnyét is kenyérrel eszem, pogácsa,kelt tészta jöhet bármikor, és nem mondok ellent az egyél még, szegyjél még kínálásnak.  de erre még visszatérünk a későbbiekben, most ugorjunk vissza a fogyókúramániánkhoz.

Ismered Te is minden bizonnyal a " káposztaleves-kúra"-t,a "14 napos narancsos diétát", a "90 napos szétválasztó-kúrát", és még biztosan lehetne sorolni oldalakon keresztül,  a porokat, bogyókat ne is említsük. Mi történik ilyenkor?

A kolléganőnk fogyott 5 kilót, ettől mi is totálisan belelkesedünk, meg valljuk be halálosan irigyek vagyunk. Olyan nincs, hogy neki bejön, mi meg nem boldogulunk el vele?!
Lefénymásoljuk  a receptet,a leírást,hazavisszük. Bevásároljuk a hozzávalókat,kerül amibe kerül,nem érdekes, a cél érdekében mindenre képesek vagyunk. Otthon közöljük, hogy  mától kezdve min.2 héten keresztül mi másképpen táplálkozunk mint a család,tehát ne ingereljenek minket holmi melegszendviccsel este, mert úgy sem esszük meg. Majd meglátják. Jó esetben kínos hallgatás, rosszabb esetben egy legyintés a válasz.

Belevágunk! Gondosan és precízen állítjuk össze a napi menűt, ahogy a nagykönyvben le van írva.
Elcsomaguljuk az ebédet,ami a munkahelyünkön persze rögtön feltűnik. Ebből gyorsan kiderül ott is, hogy mi a tervünk.Nem baj, gondoljuk, egy okkal több, hogy végigcsináljuk.
Már másnap reggel mérlegeléssel kezdünk,és majd kiugrunk a bőrünkből,mikor pár dekával kevesebbet mutat a mérleg. Néhány napig megy ez a folyamat,bár helyenként bágyadtabbnak,fáradtabbnak érezzük magunkat,de majd megszokjuk. Az 5-6. nap tájékán már nagyon unjuk az állandóan visszatérő ízeket, de nem merünk változtatni, mert a garancia csak így vonatkozik.:) De valami el kezd hiányozni.Egész nap azon gondolkodunk, miket fogunk enni, ha letelik a 2 hét.Majd megtörténik az első bűnbeesés. Olyan isteni illatok jönnek a konyhából,  főleg ha elkészíteni is nekünk kell a kaját, nem bírunk ellenállni. Meg kell kóstólni! Csak egy falatot! A család ránk mordul, de védekezünk:
-Csak megkostóltam. Csak egy kanállal!
De olyan jól esik, mikor senki nem látja, még 1-2 falat lecsúszik.
Ennyi nem árthat! És nincs semmi,ami visszatartana bennünket.
Egy hét után a súlyunk stagnál, nem mozdul. Fel vagyunk háborodva. Már egyébként is rosszul vagyunk a menűtől, csak a kedvenc kajánk lebeg a szemünk előtt, mikor összefutunk az utcán egy régi ismerőssel, és beülünk egy kávéra. Igen ám, de sütit is árulnak. Súlyos lelkiismeret furdalás közepette azért csak megbarátkozunk eggyel, majd helyrehozzuk alapon.
Utáljuk magunkat, de ez a nap már úgyis el van szúrva, így  este  még rápakolunk egy lapáttal. Pár szem sült krumpli nem olyan nagy bűn.
Másnap reggel nehezebbek vagyunk.A csalódásunk mérhetetlen! Nem  nekünk való ez.  Megint nem sikerült. Nem is érdekel már minket az egész!

Az egyetlen,ami hátramaradt, a bűntudat, a önmarcangolás. Mi a kudarc, ha nem ez?

Ne vádold magad! Nem Te vagy a hibás, csak rosszul fogtál hozzá!


Várlak holnap is!
És belevágunk! Ezúttal másképp!

A lelki elhízás biztos jelei:) 2. Jaaaj, engem ne fotózzz már!

Lehet, hogy ez csak engem zavart? Nem bírtam, ha fényképeztek, videóztak. Valahogy az nagyon kegyetlen szembesítése a sorsnak. A tükröt letakarod, vagy meg sem veszed, de mikor a fotódat az orrod elé nyomják...háát nem is tudom. Az olyan "ne menekülj, itt a valóság" típusú kínzás. De aki mutatja, vagy küldi  e-mailen ( ez a jobbik eset), nagy szeretettel teszi, neki nem tűnik föl semmi.Örül a közös megörökített pillanatnak, és rólunk is ezt feltételezi. Egyébként is ő már hozzánk szokott, hiszen lát minket állandóan telibe:) tetőtől, talpig, olyannak amilyenek vagyunk. Neki nincs különbség a valóság és a kép között. Nem érti, hogy mit hüledezünk. Fogalma sincs róla, hogy mi még minimum 10 kilóval ezelőtti képet őrzünk magunkról, magunkban.

Ha mégis elkerülhetetlenné válik a pillanat, amikor bele kell mosolyognunk a kamerába, kínosan ügyelünk néhány részletre.
Álló családi fotónál úgy helyezkedünk, hogy a párunk mellett takarásban maradjunk. Legalább félig.
Igyekszünk pár másodpercig a hasunkat valamennyire behúzni,hátha javít valamicskét. Állunkat emeljük, nehogy a toka nagyon hangsúlyosra sikerüljön.
Ülve-még rosszabb. Gyűrödik a kis puding a hasunkon. Nem elég,hogy ott van, még meg is örökítik.
Még szerencse, hogy mindig van a közelben egy kis gyerek,akit gyorsan ölbe lehet kapni, egy újság, amit lehet látványosan jól szétnyitva olvasni, csakis a fotozás kedvéért.

A videot pedig hagy ne ragozzam.ott már végképp nincs esély.Totális lelepleződés. Egy mozgás minden pillanatát nehéz ugyanis javítgatni.
Nem marad tehát más megoldás, mint lehetőség szerint kerülni  a fotomodell státuszt. Pedig ennek is megvan a hátránya, most már tudom, öreg hiba volt így viselkednem. Most ugyanis kellenek a dagi-fotók, és alig találok néhányat. Egy fotósorozatot készülök összerakni magamról ( ez már a biztos jele a gyógyulásnak:)) "Elfogyásom története" címmel, hát bajban vagyok. Pedig most már de büszkén mutogatnám. Így meg hogy bizonyítsam  be, hogy honnan kezdtem? Még jó,hogy félúton észbe kaptam:)

Ne félj, most már kattog a fényképező ezerrel. Pedig még van némi javítanivaló.
Ezt tanácsolom Neked is! Örökítsd meg magad bátran.Minden oldalról,minden szögből. Annál nagyobb lesz majd az öröm, meglátod!


Neked is van olyan fényképed, amit gondosan eldugtál, kivettél az albumból, netán széttéptél?
Mától becsüld őket, mert szükséged lesz rájuk!:)

A lelki elhízás biztos jelei:) 1. Öltözködés, vásárlás

A "lelki elhízás"  nem szakszó, ne keresd a definícióját. Nem találtam jobbat a "kövérség okozta lelki sérülések" kifejezésére
Ígértem szösszeneteket a "duci életemböl", (huuuu,de visszafogott megnevezése ez 95 kg tömény zsírnak) úgy hogy vágjunk is  bele. Igazából nem is sztorik ezek, inkább bizonyos helyzetekkel összeköthető érzések. Semmi más célom nincs velük, minthogy  mindannyian felismerjük, milyen alattomosan , de biztosan teszi tönkre az ÉN-képünket a felszedett szigetelés. Mert ugye évszaknak megfelelően becézgetjük hol úszóguminak, hol szigetelésnek:)

Az egyik ilyen terület,ami tuti dührohamot vált ki előbb utóbb minden elhízott sorstársunkból,az a ruhavásárlás, illetve  öltözködés.
Úgy érezzük, nincs mit felvenni, rosszabb esetben nem jön ránk a tavalyi ruhatárunk, tehát elengedhetetlen néhány új gönc vásárlása. Talán még kedvünk is van hozzá, ki ne szeretne új ruhában tetszelegni!
Nyakunkba vesszük tehát a várost és a boltokat. És itt kezdődik a kálvária.
Kinézünk egy csinos darabot, de a saccolt méret már a fogason olyan óriásinak néz ki, nem tudunk azonosulni vele. Tehát,keresünk  legalább egy számmal kisebbet. Megbeszéljük magunkkal, ennek jónak kell lenni! Gyorsan melléteszünk még két-három darabot, belelkesedünk, tetszenek, már látjuk magunkat benne. Irány a probafülke! A vetkőzésnél már gondok vannak. Nem tudom hogy válogatják a próbafülkék tükreit, de egytől egyig torzít mind, meghozzá kövérít. Meg ugye mióta terebélyesedünk, ritkán szembesülünk ilyen közelről önként saját magunkkal.  De még reménykedünk. Elkezdjük a próbálgatást. Az első kiválasztott nadrág mar a combunknál elakad, esélytelen. Áááá, rossz a szabása,ennél a márkánál tuti másképpen méreteznek. Félrerakjuk! Nem a mi hibánk. A második kísérlet egy fokkal jobb,feljön ugyan,de a zipzár V alakban marad, a farmer erősen strech jelleget ölt. Veszünk egy nagy levegőt, behúzzuk a hasunkat, összeerőltetjük a zipzárt.  Hogy fölötte kicsit kitüremkedik a nem odavaló? Arravaló a felső, amit kiválasztottunk. Felvesszük, ráhúzzuk a nadrágra. És eljött a teljes kétségbeesés pillanata. Nem erre a látványra számítottunk. Semmi nem áll jól rajtunk, nincs ruha, amit ránk szabtak, kövér disznók vagyunk,meg sem érdemeljük, hogy vegyünk magunknak valamit.

Ezt még eljátsszuk néhányszor, majd megadjuk magunkat. Szégyenlősen kivesszük az XXL méretet, és hazasomfordálunk vele. Már nem élmény a vásárlás, és végül már nem keresünk csinos ruhát. Csak ami takar. Minél többet. Abban bízunk, ha eltakarjuk,talán nincs is ott.

Ha  volt hasonló élményed, szívesen elolvassuk.
Ha pedig ismered az érzést, üdvözlünk a klubban:)
De lesz ez még másképp  is!

Holnap az "imádott fotózás" lesz a téma:) Várlak vissza!

Most akkor személyi edző vagy lelkipásztor?

Felvetődhet benned a kérdés: Egy személyi edző miért lelkizik, miért nem diktálja inkább a gyakorlatokat,miért nem a  zsírégetésről és a kalóriafelhasználásról beszél inkább.
Ennek több oka van,néhányat megosztok itt veled.

- ..mert ez a személyi edző ( vagyis én:)) valószínű rendesen kilóg a sorból:) Először is azért,mert szégyen szemre ő maga is csúnyán elhízott,mikor éppen nem személyi edzősködött, és....az okokról majd később.
Tehát pontosan tisztában van vele,hogy a legprofibb módon összeállított  edzésprogram sem segít,ha nem csináljuk végig.

-....mert kalóriákról és zsírokról van annyi publikáció, hogy Dunát lehet vele rekeszteni. Tudjuk mit kell tennünk és ennünk, és még sem működik.

-...mert minden alkalommal, mikor diéták mellé csatolt sikersztorikat olvasok, a két számmal nagyobb nadrágban lefényképezett kockás hasú Tináról, aki 2 hónap alatt 15 kg-ot fogyott, azokra gondolok, akiknek nem sikerül. Velük mi lesz?

-....mert felháborít egyes szakemberek azon hozzáállása,:  csak akkor dolgozom Veled, ha elszánt vagy és végigcsinálod. Ha "problémás" vagy félreállítanak és legyintenek: reménytelen.

-....mert ismerem az érzést! Milyen az, amikor baromira nem vagy büszke a testedre,legszívesebben elbújnál, és ma már ismerem azt is,amikor már fényképeztetni is hagyod magad:)  Bár még nem futottál be a célba,de tudod,soha nem fogsz visszafordulni!

A következő napokban megosztok néhány sztorit a saját életemből. Mit okozott nekem lelkileg az elhízás.
Ha magadra ismersz, a legjobb helyen vagy,mert hidd el, jobb ha a legelején kezded! Magadon!