Mielőtt rátérünk a megoldásra, és arról kezdek írni, hogyan juthatunk el abba az állapotba,amikor végérvényesen és visszavonhatatlanul felszámoljuk ezt a helyzetet,álljon még itt egy nagyon jellemző dolog.
"Imádunk" fogyókúrázni.Legalábbis évente egyszer tuti megpróbáljuk.
Emlékszem annak idején anyukámon mindig mosolyogtunk, amikor újra és újra bejelentette,na majd most lefogy. 2 kezem nem lenne elég,hogy összeszámoljam a sikertelen kísérleteket. S ja kérem, a történelem ismétli önmagát. Most rajtam mosolyognak ( helyesbítek:mosolyogtak) a gyerekeim.
Most biztosan azt gondoljátok, na ugye, örökölted, az anyukád is ilyen volt. Ki kell ábrándítsalak. Nem a kilókat örököltem.Hanem tudod,mit? Hogy a dinnyét is kenyérrel eszem, pogácsa,kelt tészta jöhet bármikor, és nem mondok ellent az egyél még, szegyjél még kínálásnak. de erre még visszatérünk a későbbiekben, most ugorjunk vissza a fogyókúramániánkhoz.
Ismered Te is minden bizonnyal a " káposztaleves-kúra"-t,a "14 napos narancsos diétát", a "90 napos szétválasztó-kúrát", és még biztosan lehetne sorolni oldalakon keresztül, a porokat, bogyókat ne is említsük. Mi történik ilyenkor?
A kolléganőnk fogyott 5 kilót, ettől mi is totálisan belelkesedünk, meg valljuk be halálosan irigyek vagyunk. Olyan nincs, hogy neki bejön, mi meg nem boldogulunk el vele?!
Lefénymásoljuk a receptet,a leírást,hazavisszük. Bevásároljuk a hozzávalókat,kerül amibe kerül,nem érdekes, a cél érdekében mindenre képesek vagyunk. Otthon közöljük, hogy mától kezdve min.2 héten keresztül mi másképpen táplálkozunk mint a család,tehát ne ingereljenek minket holmi melegszendviccsel este, mert úgy sem esszük meg. Majd meglátják. Jó esetben kínos hallgatás, rosszabb esetben egy legyintés a válasz.
Belevágunk! Gondosan és precízen állítjuk össze a napi menűt, ahogy a nagykönyvben le van írva.
Elcsomaguljuk az ebédet,ami a munkahelyünkön persze rögtön feltűnik. Ebből gyorsan kiderül ott is, hogy mi a tervünk.Nem baj, gondoljuk, egy okkal több, hogy végigcsináljuk.
Már másnap reggel mérlegeléssel kezdünk,és majd kiugrunk a bőrünkből,mikor pár dekával kevesebbet mutat a mérleg. Néhány napig megy ez a folyamat,bár helyenként bágyadtabbnak,fáradtabbnak érezzük magunkat,de majd megszokjuk. Az 5-6. nap tájékán már nagyon unjuk az állandóan visszatérő ízeket, de nem merünk változtatni, mert a garancia csak így vonatkozik.:) De valami el kezd hiányozni.Egész nap azon gondolkodunk, miket fogunk enni, ha letelik a 2 hét.Majd megtörténik az első bűnbeesés. Olyan isteni illatok jönnek a konyhából, főleg ha elkészíteni is nekünk kell a kaját, nem bírunk ellenállni. Meg kell kóstólni! Csak egy falatot! A család ránk mordul, de védekezünk:
-Csak megkostóltam. Csak egy kanállal!
De olyan jól esik, mikor senki nem látja, még 1-2 falat lecsúszik.
Ennyi nem árthat! És nincs semmi,ami visszatartana bennünket.
Egy hét után a súlyunk stagnál, nem mozdul. Fel vagyunk háborodva. Már egyébként is rosszul vagyunk a menűtől, csak a kedvenc kajánk lebeg a szemünk előtt, mikor összefutunk az utcán egy régi ismerőssel, és beülünk egy kávéra. Igen ám, de sütit is árulnak. Súlyos lelkiismeret furdalás közepette azért csak megbarátkozunk eggyel, majd helyrehozzuk alapon.
Utáljuk magunkat, de ez a nap már úgyis el van szúrva, így este még rápakolunk egy lapáttal. Pár szem sült krumpli nem olyan nagy bűn.
Másnap reggel nehezebbek vagyunk.A csalódásunk mérhetetlen! Nem nekünk való ez. Megint nem sikerült. Nem is érdekel már minket az egész!
Az egyetlen,ami hátramaradt, a bűntudat, a önmarcangolás. Mi a kudarc, ha nem ez?
Ne vádold magad! Nem Te vagy a hibás, csak rosszul fogtál hozzá!
Várlak holnap is!
És belevágunk! Ezúttal másképp!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése