2012. február 28., kedd

Az vagy amit megeszel!

A kijelentés egyszerű, de ha belegondolunk, nagyon is helytálló. Testünk csak abból tud építkezni, amit rendelkezésére bocsátunk. Ennek  formai megjelenésében lehet szerepe némi génállománynak,hozott szerencsének vagy szerencsétlenségnek, de a saját felelősségünk ez ügyben tagadhatatlan.
Manapság igen felkapott téma az étkezés, információk hadával kell megbírkóznunk. Amiről tegnap még úgy tudtuk  használ, mára kiderül, hogy árt. Nehéz eldönteni,hogy milyen szakértőcsoportokat milyen érdekek vezérelnek. Minden irányzatot kipróbálni persze nem tudunk, és nem is akarunk.Valahogy mégis meg kell találnunk azokat az étkezési szokásokat, ami számunkra a legoptimálisabb, és ami nagyon fontos: egy életen át fenntartható!

Az én örömöm ezen a téren határtalan, mivel megtaláltam azt a módot,amit több mint egy éve alkalmozok. Már az első " találkozáskor" éreztem, hogy nagyon megérintett a téma, és azt is, hogy ez nekem teljesen passzol. A meggyőződésem pedig napról napra nőtt. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer minden megerőltetés nélkül olvadnak le rólam a kilók,múlik el az allergiám, stb.
Szendi Gábor  tenyek-tevhitek.hu oldalán olvastam először a paleolit étkezésről, és 2 napig nem tudtam aludni, annyira felizgatott a dolog:) Azonnal belevágtam, nem gondolkodtam sokáig. A saját tapasztalataim alapján ma mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom! Itt a honalpunkon egyértelműen e mellett voksolunk, és tudjuk,a mozgás és a paleolit étkezés együtt BÁRKINÉL meghozza a kívánt eredményt!

Az étkezéshez hasznos tanácsokat és elképesztő recepteket találhatsz a  paleovital.hu oldalon. S ha Te azok közé tartozol, aki szeretné kézbevenni főzés közben a szakácskönyvet, arra is van módon. Mutatós, praktikus receptgyűjteményt rendelhetsz ugyancsak ezen az oldalon! Katt a képre, és máris a Tiéd lehet!

Jó étvágyat kívánuk!:)

2012. február 11., szombat

Egyedül nem megy?????

Ezt mondja a régi sláger is, hogy ....egyedül nem, egyedül nem, egyedül nem megy, hahaha....
Nem is könnyű, legyen ez bármilyen feladat, bármelyik területe az életnek.Mindig könnyebb csoportban, társakkal elérni a céljainkat.Ilyenkor az erők összeadódnak, a lendület meghatványozódik, és az út a sikerig sokkal élvezetesebb lesz.
                                                            Ők még hallgatnak a "nagyobb"-ra:)

Így van ez a fogyással is. Küzdünk nap, mint nap a környezetünkkel, a lebeszélőkkel és okoskodókkal. Kapjuk a sok tuti tippet,ki sem látszunk belőle.Milyen jó lenne, ha segítene valaki, ha lenne egy ember, aki utat mutathatna.

Pontosan ezzel a céllal teremtődött meg a "személyi edző". Ez sokkal több és mégis egyszerűbb, mint egy úri hóbort. Talán Te is azt gondolod e szó hallatán, persze, ki tudja azt megfizetni? Ez csak a gazdagok mániája, semmi értelme.
Pedig ha belegondolsz, lehet hogy Te is vágysz rá. Hiszen az ő dolga nem az, hogy megcsinaljon helyetted dolgokat, hogy átvegye a feladataidat. Két cél kell, hogy vezérelje:
1. Inspiráljon, motiváljon Téged. Lendületet adjon, és kihozza belőled a legtöbbet! Valljuk be, kinek nincs szükségre idönként erre? Egy ici-pici fenéken billentésre, két jó szóra vagy akár egy apró dícséretre.
2. Szakmailag felkészülve a legjobb útmutatót adja, a legoptimálisabb terhelést találja meg számodra! Hiszen a mozgás is csak akkor hoz eredményt, ha az arányok rendben vannak, és  a terhelés  a TE  számodra megfelelő.

Ja! és van még egy ! majd elfelejtettem......hogy Te mindezt, a közös munkát, az edzéseket örömmel végezd!

Van egy jó hírem a számodra!
Most Neked is lehet személyi edződ! Méghozzá ingyen! Ajándékba kapod!
Hogyan juthatsz hozzá?  A FitFigur.hu  oldal hírleveléből hamarosan értesülhetsz a részletekről!
Iratkozz fel itt és a várd az infot!
Egyenlöre semmi mást nem kell tenned:)

Persze várakozás közben nyugodtan mozoghatsz egy kicsit! Itt egy rövid kis edzés, csinald velünk!:-)
Klikk  ide........a lap alján találod a videót:)

Kellemes mozgást kívanok!
Várlak vissza!

2011. december 6., kedd

Gyökeres változás!!!!!!!!!!!!


A  hallgatásnak is oka  van! Jelen esetben a következő produkció, ami  elvonta a figyelmet, de csak azért, hogy ott  még több  és hasznosabb  infót kaphass!!!
Magyarul: Elkészült  a  weboldal, ahol minden mozogni vágyó megtalálja a számítását!


www.fitfigur.hu

Látogass  el ide! Nézz  bele, tájékozódj, ha tetszik, csináld velünk!!!!!

Várunk nagy szeretettel!!!!


2011. október 18., kedd

Hölgyeim! Ez aztán a motiváció!:)

Ma  reggel találtam  ezt a  reklámfilmet! Lehet, nekem is ki kellene  találni valami hasonlót  az online fitness  oldalon?
Hamarosan indul, mar csak az utolsó simítások vannak hátra!
Addig élvezzétek  ezt, és " motiválódjatok!" :)

2011. október 17., hétfő

Már gyerekkorban is 40% a túlsúlyosok aránya!

Több statisztikai  jelentést is olvastam az  utóbbi időben az elhízottak arányáról. Mindegyik hasonló  adatokról  beszél. A felnőtt lakosság több mint  fele küzd komoly súlyproblémával világszerte.Természetesen országonként eltérések mutatkozhatnak. Ezek pedig helyenként igen meglepőek.
Mindannyian hallottunk már a mediterrán konyha előnyeiről. Talán próbáltátok is már. Lehet ízlik is! Ha nyaraltál már Olaszországban, tudod, hogy az étkezések kötelező velejárója a "pasta".


                                                                           Csak azt felejtik el eközben elmesélni, hogy a 2-9 éves
                                                                           korú  gyerekek között, Olaszorszagban van a legtöbb
                                                                           elhízott, majd Ciprus és Spanyolország jön a sorban.     
                                                                           Magyarország itt is előkelő helyen szerepel, a 4..
De vizsgálhatjuk a felnőtt kori cukorbetegséget, ahol szintén az itáliaik vezetik a mezőnyt.

Megfogalmazódik ezek után a kérdés, vajon tényleg jót tesz-e a sok pizza és  pasta? Lehet érdemes elgondolkodni a lisztek és gabonafélék fogyasztásáról!Hiszen többször bebizonyosodott már, hogy ezek elhagyásával drasztikus javulás áll be az egészségi állapotban,és a kilók száma is rohamosan csökkenni kezd.
Sőt, tovább megyek...a sok gluténérzékeny ember vajon tényleg beteg? Vagy csak normálisan reagálnak a szervezet számára előnytelen anyagokra?

Lehet ez örökre költői kérdés marad,és ennek megválaszolása nem is az én posztom!
Mindenesetre az én közérzetem sokat javult, mióta liszt nélkül élek, és ezt  kívánom mindenkinek!

2011. október 16., vasárnap

..mert elkezdett fogyni.....jobban is énekel!

Ismét műsoron az X-Faktor, ami sok tanulsággal szolgálhat Kinek így, kinek úgy:) Ki mit szür le belöle,mit lát benne.
Persze bizonyos szakmai ártalmak befolyásolhatnak minket. Valószínű velem is ez történt, mikor az utolsó adásból a következő  kijelentés ragadott meg. Malek Miklós szájából hangzott el a következő  vélemény:

" Elindult nála egy láncreakció. Azért, mert elkezdett fogyni,jobban bízik magában. Mert jobban magában,jobban is énekel"

Nem kivétel ez alól senki sem, még ha sztárnak készül, akkor sem!

Jó szórakozást  a videóhoz, ahol a "véleményezett"  énekel:)

http://xfaktor.rtlklub.hu/video/144753

2011. október 14., péntek

Semmi sem változott! Sem a szándék,sem a tartalom!

       A  közelmúltban arról tájékoztattalak  benneteket,hogy elindítjuk a  "kezdőknek és újrakezdők"-nek szóló  online fitness honlapunknak!

Ez így is van! Semmi nem változtatta meg a szándékunkat,miszerint lehetőséget kínáljunk mindazoknak, akik keresik a módját, hogy elkezdjenek mozogni!

Csak az időpont változott! Egy kis technikai malőr közbeszólt! Sajna  ez van!:(

DE!!!!!!!!!!

Ha már eddig vártál, remélem ez az egy hónap nem olyan nagy tragédia!
Dolgozunk az ügyön ezerrel, és jelentem nagyon jól haladunk! Addig is készítsd a tested -lelked a változásra!:)

Meglátod, Neked is menni  fog!!!

2011. október 12., szerda

Ennyire egyszerűűűűű!

Többször láttam már  ezt a kis  filmet,és mindig elvarázsol. Tulajdonképpen ennyire egyszerű lenne boldogan élni, élvezni a hétköznapokat, és jól érezni magunkat a bőrünkben?
Tudod, mi az érdekes? Azt tapasztalom, hogy igen, ennyire egyszerű. Sokszor hajlamosak vagyunk túlragozni dolgokat, belemerülni a problémákba.Hagyjuk,hogy fölénk nőjenek, hatalmukba kerítsenek. Pedig ha egyszer elkapjuk a fonalat, menni fog! Az első sikerélmény hozza a másodikat,majd a többit!  S közben ha néha falba ütközöl, már nem is olyan fontos,elvész a többi között.
Egyszerűsíts!:) Ez a kisfilm  remélem meghozza a Te kedvedet is!

Legyen szép napod!

http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=SnwRx4J7Cto

2011. október 7., péntek

Szorongásoldó mozgások!

A  sport jótékony hatásáról köteteket lehetne írni. Most mégis az egyik legáldásosabb előnyére szeretném felhívni a figyelmet.

Ez pedig nem más,mint a stresszoldás! Arra pedig ma igen nagy szükségünk van! Mindannyiunknak. Naponta küzdünk meg  feszültséget, szorongást kiváltó helyzetekkel! Próbálunk mi pozitívan gondolkodni, mindenből a legjobbat kihozni, de valljuk be, sokszor majd szétfeszítenek a gondok.

Ilyenkor húzzunk edzőcipőt, menjünk el sétálni, vagy tornázzunk otthon egyet. Biológia, pozitív élettani hatásokat generálunk vele a szervezetünkben,amik segítenek visszakapni a jó érzésünket.
Nagyon szépen és világosan beszél erről Prof.Dr.Bagdy Emőke a következő előadásában.

Nagy szeretettel ajánlom, üdítő 20 perce lesz a napodban, ha meghallgatod.:)

http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=nBtMrWy6xhE

Legyen ma is jó kedved!:)

2011. október 5., szerda

Azok az átkozott gének!

Régen foglalkoztat a gondolat, vajon mennyire múlik a géneken az elhízás kérdése. Örököljük  vagy kemény munkával megszerezzük a súlyfelesleget?
Nem kutatásokra alapozom a véleményemet, nem vagyok tudós. Természetesen elolvasom én is az ehhez kapcsolódó cikkeket, amik egyre jobban megerősítenek, hogy jó úton járok, amikor azt mondom, az anyukád méreteinek ahhoz semmi köze,hogy te  hogy nézel ki! Jobban meggyőznek azonban azok az esetek, amiket magam  körül tapasztalok.

Gyakran hallod biztosan Te is a kifogást, á, semmi esélyem, hogy lefogyjak, anyukám is pont ilyen volt.
Gyakran látni családokat a  népszerű gyorséttermekben,  akik mindannyian valóban egyformán gurulnak.Tényleg a gének tehetnek róla?




Sok mindent tanulunk a szüleinktől, amiért hálásak vagyunk nekik. Én is szerencsés vagyok, mert kifogtam a világ legnagyszerűbb  anyukáját!:) Véget nem érően sorolhatnám,mit köszönhetek neki!

De magammal hoztam a szülői házból azokat a szokásokat is, amelyek a plusz 30 kilóhoz vezettek. Az " egyél még egy kicsit" típusú biztatásokat,  a kenyér szeretetét, hiszen olyan finom a dinnye  meg a szőlő vele:), a vasárnapi süteményezéseket,a cukros zsíros kenyér majszolását hajdanán a játszótéren.

Biztosan nem haragudna most, ha tudná, hogy néhány általa hasznosnak hitt szokáson változtattam, és így nekem sikerült megvívni azt a harcot, amibe neki beletört a bicskája.
Csak az étkezésen változtattam, a géneken nem! 10 centivel vagyok magasabb, mint ő volt,és 15 kilóval könnyebb.  De még mindig az ő lánya! Ugyanazzal a génállománnyal!

Gondold át Te is! Vajon mi a Te "örökséged"? A hasonlósággal takarózni veszélyes! Végleges és visszavonhatatlan állapotba kerülsz  tőle.

Oszd meg velünk a "hozományod", hagy tanuljunk belőle!:) S talán ideje mégis megváltoztatni  az örökletes "zsírállomány"-t!:)

2011. szeptember 22., csütörtök

Kikerült a pékség a pixisből:) Hihetetlen, mégis igaz!

Münchenben volt elintéznivalónk a gyerekekkel, és úgy alakult, hogy várnunk kellett valaminek az elkészültére kb.másfél órát! Milyen hely lenne erre alkalmasabb, mint egy pékség-kávézó:) Vagyis, ahol meg tudsz inni egy kávét, gyönyörű, gusztusos péksütemények kíséretében!

                                                   
Mentünk is "szag után", hiszen egy pékség illata összetéveszthetetlen és kihagyhatatlan. Én kikértem és megkaptam a kávémat, és másfél órán keresztül nézegettem a mutatós pékárukkal megrakott polcokat:)
Miért írom le mindezt?
Mert egész életemben a gyengém volt a pékáru. Egyetlen napot sem tudtam elképzelni nélküle! A "highlight" egy friss kacsazsíroskenyér volt paradicsommal!
Egészen 2011 januárig! Amikor is úgy döntöttem,ezen változtatok!Elhagytam az étkezésemből a lisztet! Ezzel együtt persze mennie kellett  az  összes  ropogós zsemlének, pogácsának kiflinek!
Ahogy arról már beszámoltam, azóta 20 kiloval lettem könnyebb,és 100 %-kal magabiztosabb, vidámabb és elégedettebb! Ezeket az érzéseket már soha nem cserélném fel egy szendviccsel!

És tudod mi volt  a felemelő az egészben?
Az az érzés, hogy már nem is érdekel! Már új szokásaim vannak, aminek nem része egyetlen pékség sem. A szemem sem rebbent,sőt még a nyálam sem csorgott:) Nem volt  jelen sem a vágyakozás, sem a sóvárgás!
Csak a tudat, hogy úgy döntök,ahogy nekem tetszik, és tökéletesen ura vagyok saját magamnak!

9 hónapos új szokások!!!  Teljesen felváltották a régieket!  Ha bármikor is attól félsz, hogy Neked ez nem megy, csak biztatni tudlak!  48,5 évig kenyérimádó voltam! 9 honap pedig elég volt, hogy a 48 éves szokásomat megváltoztassam! Hihetetlen, ugye? 

Most már elhiszem, hogy bármilyen új szokást be tudok iktatni az életembe! Persze  olyanokat, amik előrébb visznek! Hétköznapi apróságok! Most erre készülök! De már nincs kétségem! Ha egyszer megcsináltam, akárhányszor meg tudom csinálni!

Te se gondolkodj sokat!  Ha  valamiről felismered, hogy változtatnod kellene rajta, vágj bele nyugodtan! Soha nem fogod megbánni! Egekbe emelő  élmény, ha sikerül!!!!:)

2011. szeptember 14., szerda

Több ezer túlsúlyos és mozogni vágyó ember mentsvára lehet!!!!!


                        Online fitness kezdőknek és újrakezdőknek!

Ezen dolgozunk ebben a megörökített pillanatban is serényen!:)

 Azt szeretnénk, hogy azok is kapjanak segítséget a mozgás elkezdéséhez,akiknek ez nehezen megy.Mindig tologatják,és még csak a gondolatig jutottak el. Talán évek óta készülnek rá,de a " rendszeresen nézem a sportközvetítést a TV-ben" állapoton még nem jutottak túl:)
Lehet,hogy TE is  ebbe a csoportba tartozol?

Vagy inkább azok táborát erősíted,akik a súlyuk miatt hezitálnak? Fogalmuk sincs mit és hogyan csináljanak?
Nekik van egy nagyon jó hírem!

Kész programot kínálunk, az első megmozdulástól a kondicionálásig! Nem kell  egyedül kínlódni! Csak végigcsinálni! Ennyire egyszerűűűűű!:)

De ha valamikor hajdanán TE  is szívesen sportoltál, csak a "körülmények" megváltoztak, és újra szeretnéd   kezdeni, akkor is találsz megfelelő edzéseket!

A lényeg, hogy állj  fel a székből,  adj magadnak hetente 2-3-4  alkalmat,amikor élvezed,hogy TE alakítod a tested, és nem Ő diktál:) Amikor TE  mondod meg,hogy melyik izmodat szeretnél formálni, izzadósabbra vagy nyugisabbra  veszed a figurát!

A döntés  minden nap a Te kezedben van! Mi pedig asszisztálunk Neked! Hogy ne legyél egyedül!

Hiszen mi is voltunk újrakezdők, ismerjük a kálváriát! Pont ezért biztatunk!!!!!

                                                http://fitfigur.hu/
Itt  várunk szeretettel!

A FitFigur  csapata!

2011. szeptember 10., szombat

A legnagyobbak is így csinálják!

Lassan a  végéhez  közeledik a US  Open, talán  Te  is  láttál belóle néhány meccset. Engem mindig  lenyűgöz, ahogyan az igazi profik  játszanak és viselkednek. Elképesztő, milyen helyzeteket tudnak megfordítani, honnan tudnak felállni! Sokszor tapasztalhatjuk,hogy nem is a játéktudás dönt  már, hanem a meccs a fejben dől el!
Mint minden egyéb az életünkben. Ha kételkednél, javaslom kukkants bele a döntőbe mondjuk, még éppen időben vagy, vasárnap és hétfőn kerülnek sorra!

De amiért ma erről írok, annak az apropója egészen más. Egy nagyon érdekes információt olvastam a teniszezők táplálkozásával kapcsolatban. 
Ugye emlékszel, mikor arról írtam, hogy az étkezésemben  kerülöm a cukrot és a lisztet.
Pontosan ezt teszik a profik is! Djokovic,Murray és a többiek is lelkes hirdetői az igének! Rájöttek ugyanis, hogy ha lisztes termékeket fogyasztanak, sokkal  fáradtabbak, nehezebben regenerálódnak! Az pedig egy sportból élő személynél természetesen nem utolsó szempont.

De nem csak náluk, hanem  Nálad és nálam sem. Nekünk sem mindegy, milyen  fittek vagyunk a nap folyamán, mennyire vagyunk terhelhetőek, mennyit kell aludnunk, hogy  frissek legyünk, és azok leszünk-e egyáltalán?

Szóval érdemes a témán elgondolkodni, és ez is csak  szokás kérdése. Ahogy hozzá szoktunk a kenyérhez, pizzához, tésztához, úgy le is tudunk szokni róla, vagy valami másra, a testünknek kedvezőbbre rá tudunk szokni!

Végezetül  egy kis  szórakozás a tenisz világából:)

http://www.youtube.com/watch?v=GkUii_HXz7c

2011. szeptember 9., péntek

Ilyet még tuti Te sem láttál!!!!


Láttál már  biztosan fitness termet csinos, kigyúrt fitness-edzökkel. Próbálkoztál már Te is biztosan kondi-teremmel, aerobik órával. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy néhány alkalom után  csendben visszavonultál, mert sok, túl profi vagy nem Neked való volt a kínálat. Esetleg szégyellted magad a kilóid miatt a sok "izomkolosszus" mellett.                                 

Ennek most vége! Most eljött a TE  időd! Láttál már olyan   fitness  termet, ahol hozzád hasonló edzőkkel  mozoghatsz? Akik ugyanazon a tortúrán vannak túl, mint TE?????
Akik ismerik az érzéseidet a gyakorlatok végzése közben? Hús-vér emberek, nem mindig tökéletes izmokkal!

                                                                                  
                                                                           
                                      

Itt nem kell szégyenkezned, a hátsó sorba állnod! Levetkőznöd a zuhanyozóban, elkeseredned, ha nem bírod a lépést tartani!
Itt teljes nyugalom van! A TE nyugalmad! Mindegy, honnan kezded,a lényeg hová tartasz! Végre egy hely NEKED, ahol úgy mozoghatsz, ahogy Neked jól esik!!!
És mindegy, hogy hol laksz, mindenhonnan elérhetőőőőőő!

Már nem kell sokáig várnod rá! Szeptember végén megismerheted!

Itt értesülhetsz az aktuális helyzetről, és egyre többet tudhatsz meg róla!

Várlak vissza!

2011. szeptember 5., hétfő

Ne áltasd magad,nem a sportolás fogyaszt!!!

Nem vagyok megbuggyanva,és nem is akarok magam ellen beszélni, amikor azt mondom, a sportolás magában nem hozza meg a várva várt eredményt. Inkább szeretnélek a csalódástól megvédeni.
Több tanulmány, elmélkedést, számolgatást olvastam már arról, hogy mennyit kell naponta mozogni ahhoz,hogy folyamatos testsúlycsökkenést érjünk el. Egyesek szerint napi fél  óra mozgás elegedő a testsúly megőrzéséhez, mások szerint napi 1óra a csökkentéséhez,és így tovább.
Sajnos hajlamosak vagyunk hinni egy-egy jól megfogalmazott tézisnek, igazolásként érvelni vele, hogy..... pedig úgy csináltam, de sajnos a várva várt eredmény elmaradt. Csodálkozva, értetlenül készülünk ilyenkor feldolgozni az újabb sikertelenséget. Pedig megint csak egy félmegoldást választottunk. Csak a magunk igazolására.
Csinálunk is valamit, meg nem is. Naponta fél órát gyalogolunk,de lecsuszik a mákos rétes kettesével minden reggel:) Vagy este hat után nem eszünk, de délben nyomunk még egy  extra adagot az esti megvonás megkönnyítésére:) és ezernyi módon csapjuk be még magunkat.

De miért is emlegetik mindig együtt a mozgást a fogyással???

Nem vitatható a mozgás élettani hatása, a fokozott  energiafelhasználás, a keringéstől az emésztésig  kiterjedő előnyei. Ezeket  bármely élettannal foglalkozó platformon követheted. Én most nem ezt szeretném kiemelni
Beszéljünk az egyebekről!:)

Először is,  ha naponta,2 naponta egy kicsit megmozgatod magad,tuti,hogy könnyebben megy az étrend szabályozása is.Hiszen ki az a bolond, aki azért izzad,hogy utána elrontsa!!!!!
Próbáld ki,hidd el működik.Eszedbe sem fog jutni a zsemle 300 hasizom gyakorlat után:)

Másodszor, baromi büszke leszel magadra!!! Ismét tettél valamit a célod eléréséért! Ez a legnagyob érzés,ami mozgásban és lendületben tart! Ha ezt tartani tudod, egyre könnyebb lesz. Mindegy, honnan indulsz és milyen tempóban haladsz! A lényeg,hogy csinálod!

Harmadszor pedig, sokkal formásabb lesz a tested, mint sportolás nélkül! Gondolom, az sem mindegy Neked sem!:)
Nyugodtan dolgozz az izmaidra,erősítsd őket,hiszen akkor formálódnak!

A nyújtás pedig minden mozgás koronája! Formás és terhelhető izmot produkál!  Sose feledkezz el róla!



Milyen mozgást  válassz  és  hol kezd  el, ebben is segítünk Neked hamarosan.  Szeptember végére meglepetéssel készülünk!

Addig már csak kicsi türelem. Indítsd el a gyereket az iskolában, csinald meg az őszi nagytakarítást,mert szeptember végétől TE  lehetsz a főszereplő:)

2011. augusztus 22., hétfő

Apró siker, óriási élmény!

Sok éve nem éltem át hasonló  érzést, mint az idén nyáron. Azon kaptam magam lépten-nyomon, hogy de jó nekem:) Minden pillanatban, amikor láttam, hogy valakit feszélyez a túlsúlya, izzad és küzd a kilóival, hatalmába kerített  a  "de jó nekem"  érzése! Hálás voltam a sorsnak, magamnak, mindenkinek és mindennek, hogy elkezdtem és véghezvittem a tervezett változtatásokat,és végre emberi alakot öltöttem:)
Persze még ez sem perfekt,és valószínű nem is lesz az, de én jól érzem benne  magam,és ennél nem is kell több!
Hogy milyen pillanatokra gondolok, elmesélek egy jelenetet.
Budapesten töltöttünk néhány napot ismerősökkel,akik először  jártak a magyar  fővárosban, így egy kisebb fajta városnézést terveztünk nekik. Természetesen azon a héten  volt  kb. 35 fok meleg,így ezt is figyelembe kellett  venni. Itt jött az első megkönnyübelés: rövid nadrág és ujjatlan trikó! Felmertem venni! Kb. 10 év után újra! Már maga ez a tény eufórikus érzéseket váltott ki belőlem:)
Sajnos a  barátnőnk nem volt ilyen könnyű helyzetben,kereste a viszonylag szellős, de mégis "takarja amit lehet" megoldást, több-kevesebb sikerrel.

Majd néhány óra mászkálás után a Margitszigeten kötöttünk ki. Ha ilyen nagy melegben valahol vizet lát az ember, rögtön él a lehetőséggel, hogy lehűtse magát. Le is ültünk azonnal a szökőkút szélére, illetve  beleálltunk a vízbe!:)  Mikor mi már ott ültünk, csak akkor tűnt fel nekem, hogy a társágunk hölgy tagja állva maradt. Hogy miért? Nehézséget   jelentett neki leülni a földre. Finoman felajánlottuk a segítségünket, élt is vele,  közénk telepedett. majd ez megismétlődött, mikor távozni készültünk. Sajnos egyedül nem boldogult. Miközben én boldogan élveztem a vizet, jöttem - mentem, leültem, felálltam, átléptem, felsegítettem.
És ez csak egy pici szösszenet az életünkből.
Egy helyzet, aminek látszólag nincs jelentősége.  Látszólag!
De sokan ismerjük az érzést, ami átjárja a lelkünket egy ilyen feltápászkodás alkalmával. Vajon nagyon nevetségesnek nézek ki? Vajon látják az emberek? Biztosan mindenki engem bámul....
Ezen a nyáron én ezt másképpen éltem meg! És újra meggyőződtem:  DE Jó NEKEM!!!!

2011. augusztus 7., vasárnap

Nem csak csúnya, de veszélyes is!

A  következő  szereplőm Anikó.
Egy  évjárat  vagyunk, tehát  ö sem éppen  tinedzser. :) Így  volt  ideje  testsúly  ügyben  bejárni  a  poklot.
Szeretjük  ezeket a változásokat  a  szülésekre  fogni,  ő is  élt  ezzel  a  lehetőséggel, miszerint:  „..a  két  szülés után valahogy elszaladt velem a ló..”- mondja.
És ahogy ilyenkor mi nők tenni szoktunk, úgy el vagyunk foglalva az újdonsült kis családunkkal, hogy magunkra nem szánunk egy csepp figyelmet sem. Talán azt gondoljuk, attól leszünk jó anyák,ha alávetjük magunkat a többi családtag életének. Sajnos ebbe a hibába sokan  beleesünk.
Így járt Anikó is. Mire észrevette, bár volt két  jóképű  fia, de volt 40 kiló felesleg is rajta.
Az esztétikai probléma volt nála a kisebbik gond, elkezdett a szíve rakoncátlankodni.
Az orvos még hozzá jól meg is ijesztette, ha nem csinál gyorsan valamit a súlyával, nagy bajok lesznek.
Hősünknek sem kellett  tehát  több. Kidolgozta  a stratégiát és betartotta! A  Norbi update-hez hasonló  módon,következetesen mozgással kombinálva.
Az eredmény, 10 hónap alatt  20 kg  mínusz!

És még mi?
Soha ilyen jól nem érezte még magát a bőrében, bár még van hová fejlődnie.
Az önbizalma többszörösére  nőtt, újra nőies ruhákat hord, és vannak tervei!
Nem vegetál és sodródik, hanem célokat tűz ki és dolgozik a megvalósításon! Ez pedig óriási különbség a „múlthoz képest”.

Ő maga így nyilatkozik:

Most közel vagyok ahhoz, hogy azt mondjam, igen, ez az , amit mindig is akartam, jól érzem magam a bőrömben és boldog vagyok..
A fogyással és az újra sportolással egyenes arányban minden megváltozott. Jobban érzem magam, mint 10 évvel ezelőtt, kitárult a világ!

2011. augusztus 6., szombat

Szánom-bánom, és helyesbítem!

A tegnapi  bejegyzést  nagyon  sokan  olvastátok,  remélem inspiráló  volt, és  bátorságot, reményt  merítettek:)
Elkövettem azonban egy hibát, amit korrigálnom  kell!

A történet gazdája  is  fellelkesült  ám  a  saját  sztoriján, és  gyorsan ráállt  reggel a mérlegre!  Kis  híján  le  is  ájult róla  rögtön. Az általam közzétett  különbség  januárhoz képest nem 35kilo, hanem  39!!!!!

Ő maga is  alig  hitt  a  szemének!  tette a  mérleget  ide-oda,gondolta  biztosan a padló  egyenetlen, stb, de az eredmény mindig ugyanaz!
Persze nem állta  meg,  hogy  ne  jelezze  rögtön!  Én pedig nem tudom elhallgatni!  És  csak  zárójelben jegyzem meg, a -4  kilonál sokkal többet  ér  az  az  öröm és  elégedettség, amit  érez!
Szárnyakat  kapott,  néha nem győzőm követni,  az energiája és jókedve leírhatatlan!
Ezt  kívánom  mindenkinek,  most  már  Ildikóval  együtt!!!!

2011. augusztus 5., péntek

35 kilo azért már különbség:)


Ildikóval 10 hónapja találkoztunk először. Már az ezt megelőző  levélváltásokból is kiderült,fogunk tudni miről beszélgetni, ha egyszer összefutunk.
Nem is csalódtunk, több közös van bennünk, mint azt remélni mertük.
Az egyik ilyen volt  a kilókkal folytatott harcunk  is. Persze, hogy azonnal téma lett.
Ő akkor kb. 45-50 kilo felesleget cipelt, és igyekezett magát meggyőzni, hogy jol van ez így, inkább megbarátkozik a helyzettel, mintsem végigkínlódja az életét az örökös  próbálkozásokkal. Nem is akartam az ellenkezőjéről meggyőzni, mind a mellet, hogy nekem akkor már feltett szándékom volt, hogy megváltoztatom ezt a helyzetet!

Kapcsolatban maradtunk természetesen, és mára már ez baráti viszonnyá fejlődött. Tudod, a közös probléma összehozza az embereket!
Én sokat beszéltem neki a meggyőződésemről, miszerint a motiváción múlik minden. Meséltem a vágyaimról, amik természetesen az ö titkos  álmait is felébresztették. Majd januárban lelkesen számoltam be az étkezésemben beiktatott  változásokról:  nem eszem gyorsan felszívódó szénhidrátot. Átküldtem neki egy-két receptet, amit  jó „alany „ lévén rögtön ki is próbált. Sokat „lelkiztünk”, motiváltuk egymást. Amit az első pillanatban nem hitt el, megcsinálta: kiiktatta a lisztet az étkezéséből, és a csoda: elkezdett  mozogni!!!

Bár anno  szerette a sportot és a mozgást, családanyaként – négy gyönyörü, perfekt és imádni való gyereke van- nem volt része a hétköznapjainak. És 50 kilóval bizony nem is egyszerű elkezdeni. Az egyetlen ajánlatom a számára a gyaloglás volt. Tudod mi a lényeg?  Hogy megcsinálta! Fokozatosan, türelemmel…..ma minden reggel, mikor  a madarak kezdikanapot, ö  már  nyomja  a  10  km-es  körét a  szabadban!

És  hová jutott?
Ma 35 kiloval nyom kevesebbet!  Kicsattan az egészségtől, tele van energiával, le sem tudod lőni! Állandóan jókedve van, és egy bombázó lett belőle!
A gyerekei imádják kísérgetni a vásárlásnál, büszkék rá, öltöztetik ám rendületlenül!

Az én örömöm  pedig  végtelen! Talán volt benne  pici részem!
Hogy hozzáfogna-e még egyszer?  Ö így  nyilatkozik:


" Elég nehéz röviden megfogalmazni…….
-Elsősorban a családom miatt! a párom és  a 4 gyermekem olykor zavarbaejtöen büszkék rám, s naponta töbször hallom, hogy „milyen jól nézel ki“ és „ annyira büszkék vagyunk rád“ és „fantasztikus vagy anya“ …….. napestig sorolhatnám ……
-több ismerős csak az utca mások oldalán látott, s hívott telefonon, „ te jó ég, biztosan te voltál itt és itt…….. mit csináltál? nagyon jól nézel ki…….
-olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, amelyekről korábban álmodni sem mertem volna…… S ezt nem közvetlen a súlyveszteségnek tulajdonítom, hanem az általa okozott gondolkodásmód változásomnak, a magabiztosságomnak, a kiegyensúlyozott lelkivilágomnak……
-csodálatos érzés, hogy egy vásárlás alkalmával, nem az „elefánt méretű ruhák“ polcát kell megtámadnom, s nincs az a szörnyű érzés egy póló vásárlásakor, hogy „családi takarót“ veszek!!! 
Az üzletben ismét magamhoz vettem a hatalmas ruhákat ( annak ellenére, hogy a kis családom figyelmeztetett, hogy az már bizony nem az én méretem)  4-5 méret után előkerült a 42 méret, s a szememnek alig hittem amikor belebújtam!!!!  s igen, jelenleg ez a méretem!!! ( a nem kevesebb, mint 181cm magasságomhoz)
-Kimondhatatlanul jól érzem magam a bőrömben……  nem létezik lehetetlen…..  
-A hajnali séták az életem részévé váltak. Munkám miatt szinte naponta más-más időpontra esnek, de ez nem okoz semmi gondot! Akkor sem, ha 4.30-kor kell ébrednem…….. Mert igazán jól kezdődik a nap, amikor a madarak csicsergésével sétálhat az ember a friss reggeli levegőben.
kicsit több mint féléve nem eszem gyorsan felszívódó szénhidrátot, -( én, aki a görögdinnyét is kenyérrel ettem korábban) –s nem hiányzik, úgymond nem érdekel
Kívánom minden embernek aki súlyfelesleggel küszködik,hogy sikerüljön nekik is ezt az utat végigjárniuk, s megtapasztalhassák ezt az érzést amelyben én most fürdök. Csodás!!!!! "

2011. augusztus 3., szerda

Már mániámmá vált!

Tudom, hogy  egyesek furcsán néznek  rám  e miatt, de nekem már mániámmá vált, hogy megmutassam és bebizonyítsam,hogy mindegy, hogy most hogy nézel ki, ki vagy és hány éves, a pozitív változáshoz "mindig jókor van"! Most van a legalkalmasabb pillanat, hogy belásd, ha nem erre vágytál, változtatni kell rajta!

Tudom, meggyőzni nem lehet senkit , ha ö nem akarja,és nem is érdemes. Nem is ezt akarom.
Mindösszesen csak szeretném, -de mindenáron- megmutatni, hogy nincs veszett helyzet! Amikor már azt hiszed, hogy Neked semmi nem segít, akkor eléd tol az élet valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben bízhatsz, ami megoldást jelenthet.

Holnaptól néhány példán keresztül szeretném Neked megmutatni, hogy igenis lehetséges!
Hogy honnan ez az elszántság?

Magamon tapasztalom az érzést! Azt az érzést,amit a megváltozott  külső jelent. A felszabadultságot, a nyíltságot és bátorságot,amit ez az állapot jelent! Ismerem a különbséget! Nem engedhetem, hogy bárki lemondjon erről. Ha létezik ez a katarzis, akkor Neked is jár!

Hidd el, ha egyszer megtalálod a helyes utat, elsösorban az  igazi motivációdat, Tiéd a világ!

Várlak holnap az első sztorival!